, (ó-v-ás) fn. tt. óvás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. cselekvés, mely által valamely sérelemtől, gonosztól, vésztől kártól, vagy ha ilyesek szándékoltatnak, oltalmazólag viseljük, oltalmi állásba helyezzük magunkat. "Óvás emelhető azon ló és lovagja ellen, ki a versenyszabályokat megsérté, rövidre vágott, kiszorított, a versenyt követő méretés után könnyebbnek bizonyult stb. Az ilyen ló a versenyből kimaradtnak tekintetik, s ha első volt is a nyerpontnál, nem nyerhet. Bérczy Károly. V. ö. Ó, ige. Törvényi ért. ellenmondó nyilatkozás, melyet valaki az illető közönség, vagy hatóság előtt más valaki ellen tesz, nehogy jogaiba avatkozzék, vagy azok ellen tettleg elkövessen valamit; vagy ha ilyes elkövetés czéloztatnék, jogai fentartassanak. Különösebben váltójogi értelemben: hiteles személy által tanubizonyság megszerzése a váltóviszkeresetnek fentartására alapul szolgálandó tényekről, hogy pl. a váltó el nem fogadtatott, vagy ki nem fizettetett, vagy nem kellőleg fogadtatott, fizettetett stb. (Protestation). Óvást tenni vagy fölvenni. Néha maga az óvási okirat (Protest) is így neveztetik.