, (ér-z-ék) fn. tt. érzék-ět. 1) A lélek tehetsége és műszere, melynek segedelmével a külső és belső benyomásokat észreveszi. Az embernek öt érzéke van: látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás érzéke. Valamit érzékek által felfogni, észrevenni. Finom, tompa, éles érzékkel bírni. Érzék nélküli ember. Valakinek érzékeire hatni. Érzék nélkül fekünni, lenni. 2) Különösen azon belső képesség, mely a legkisebb változásokat észreveszi. Éles belső érzék. Továbbá azon természeti hajlam, melynél fogva bizonyos benyomások iránt különös vonzalommal viseltetünk, s azok hatását érezzük. Szépmüvészeti érzék. Ezen embernek nincs érzéke a festészethez, zenéhez.