, (ál-nok) mn. tt. álnok-ot. Ál, azaz hamis, tettető, csalfa érzelmű, aki külsőleg mást mutat, mint belsőleg érez; ravasz, kétszinű, régente gonosztevő is: vitetnek vala kedig más két álnokok ő vele, hogy megfeszejtetnének, tőletől (mint: nálánál) álnokbakat (nequiores se). Müncheni codex 154. és 186. lapokon. Egyetlen szó, melyben a nok rag melléknevet alkot. Régibb iratokban előjön álnak is: "melyeket ezek álnakól (= álnokúl) szerzettenek. Bécsi cod. A Krisztina legendában is: álnak, álnakságos. Pesti Gábornál: álnakság.