, (ám-é-l-kod-ik); k. m. álmélkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Valamely véletlen, rendkivüli, meglepő, észszel meg nem fogható esemény, vagy tárgy fölött bámészkodva, s mintegy szájtátva csudálkozik. Állapító ragu viszonyneveket vonz. Álmélkodni a történteken, a váratlan, megfoghatatlan tüneményen.
Ezen igének egyszerű gyöke a csudálkozásból fakadó indulathang á, melyből részint bámulást részint az evvel járni szokott szájtátást, és ostobaságot, jelentő származékszók erednek, milyenek: ám! ámé, ámúl, ámít, ámolyog, előtéttel: bá, bámé, bámúl, bamba, bacza, málé, mamlasz, stb. Az ámé (= bámuló, csudálkozó, szájtátó, ostoba) törzsből lett: ámél = bámul, csudál, (mint elme elmél, eszme eszmél), s ebből gyakorlatos képzővel: ámélkodik, és l közbetéttel: álmélkodik, mint tájnyelven csók csóka helyett: csolk, csolka, stb.