, (áll-ap-ik); k. m. állap-tam, ~tál, ~ott. Kiavult ige, mely csak származékaiban él, mint: állapot, állapodik, állapodás. "És ime az Úr angyala megállapék mellettěk. Káldi, Luk. II. 9. "És leszállván Jézus azokkal állapék mezőhelyen. "Mikor kedig megállapnának őtet kérdezvén. "Megállapának messzől. "És állapván hát megől ő lábainál. Münch. cod. "És állapék a királyi háznak pitvarában. "És bemenvén állapék ő orczája előtt. Bécsi cod. "De magában nem állapék. Sz. Katalin verses legendája. "Erősen megállapik (= megáll) ő fogadása. Benigna asszony imádságos könyve. Ma állapodik és áll használtatik helyette. Egyébiránt valószinű, hogy hajdan létezett állap főnév is, mint: alap, csillap, ülep, telep, terep, közep.