, (ros-d-a) fn. tt. rozsdá-t. 1) Némely fémek fölszinén képződő porhanyú, vagy hártyaalakú test, mely fényöket elhomályosítja, s eredetét onnan veszi, hogy az illető fémnek külrészei a levegő által, kivált ha nedves, éleggé változnak. Ólmot, rezet, vasat meglepő rozsda. A nemes érczeken nem fog a rozsda. Különösen azon vörnyeges szinü, s érdes tapintatu testrészek, melyek a vasat lepik be, s latinul szabatosan megfelel neki a rubigo, v. ferrugo. 2) Széles ért. állati vagy növényi testek fölszinén támadó majd vörös, majd sárga, majd barna foltok, milyen a rosz, vagy tisztátalan fogakat lepő rozsda, a növényeket rongáló ragya, stb. Egyeznek vele a német Rost, finn ruostet, szláv rdza, ridza, hrdza stb.
Ha azt veszszük tekintetbe, hogy a rozsdásodásnak kiváltképen a vas van kitéve, s hogy ennek rozsdája vörnyeges: úgy okszerüleg állíthatjuk, hogy gyöke ros v. rozs alapfogalomban vöröset jelent, s azonos a vörösre vonatkozó rós, róska, riska, rőt szók gyökével. Ily fogalmi rokonság van a latin ruber és rubigo (ferrugo), továbbá a német roth és Rost, a hellen ερνϑρος, és ερυσιβη között. Minthogy továbbá a rozsda a vasat rontja, épségétől megfosztja, innen másod értelme a romlás, melyre annak részént átvitt, részént alkalmazott jelentései vonatkoznak, s e tekintetben rokonai: rohad, roshad, rothad. V. ö. RO, gyökhang.
Mi származási kifejlődését illeti, a hasonlat nyomán itélve, a ros gyökből lett az elavult ige rosd, s ebből az igeneves rosda, kiejtve rozsda. Ily képeztetésüek: ronda, monda, rohoda, sanda, sunda, dárda, ferde, és némely mások. Tudnivaló, hogy a d előtt az eredeti s úgy hangzik, mint zs, pl. ezeket, vesd, mesd, nyesd, keresd, mosd; így ejtjük: vezsd, mezsd, nyezsd, kerezsd, mozsd.