, (szap-or-a) mn. tt. szaporát. 1) Sűrűn, buján növő, tenyésző. Szapora búza. Szapora fű. Szapora birka, tehén. A nyúl szaporább az orozlánnál, s a veréb a sasnál. Szapora, mint az ebkapor. (Km.). 2) A maga nemében sűrüen, gyakran, hamar működő. Szapora beszéd. Szapora munka. Szapora malom sokat darál. (Km.). Szapora tréfa ritka okosság. (Km.). Szapora előmozdítása akármely dolognak megérdemel egy pár keztyűt. (Km.). Szapora Margit módjára, frisen sürgölődve, gondoskodva. 3) Tájdivatosan am. sok. Három fontnál szaporábbat (többet) nyom. (Szabó Dávid). 4) Főnevül használva jelent ivadékot, növedéket, terményt. Nincs szaporája a bitangnak. (Pázmán). Ez értelemben ,szaporaság v. ,szaporúlat is szokásban van. 5) A verselésben olyan láb, melynek három rövid tagja van (Č Č Č, tribrachys). Gyöke szap mint sürüséget jelentő, egyezik a gyapor, gyapju, gyapott, továbbá a csepü, cseplesz, gyepü szók gyap, csep, gyep gyökeivel. Törökül: szïpïr am. szeleburdi (Vámbéry). V. ö. SZAP, (1), elvont gyök. Alakra hasonlók hozzá: csutora, gugura, kukora, pipere stb. melyekben az a e végképző a tulajdonságot jelentő ó ő v. ú ű képzőnek felel meg, mint: bugyogó bugyoga, czinegő czinege.