, (vacz-ok?) fn. tt. vaczk-ot, harm. szr. ~a. 1) Némely négylábu állatok fészke, p. kutya, macska, egér, nyúl vaczka. Rosz kutya az, amely a maga vaczkát megugatja (km.), máskép: rosz madár az, mely a maga fészkébe fosik. 2) Szélesb ért. alom, ágy, fekvőhely. Bujj ki a vaczkodból, kelj fel az ágyból. Vidd el a vaczkodat. A növénytanban a kocsány vagy kocsányka megvastagodott vagy épen kiszélesedett teteje, helyen aztán a virág részei fejlenek ki, (Receptaculum. Gönczy P.). A székelyeknél: vaszok, mely Kriza J. szerént jelenti az állatok tanyáját, fekvő, buvó helyét, kutyák hálóhelyét, (vaszkot vájt v. ásott magának a szalma [boglya] tövibe); továbbá a puskavessző helyét, a hidlásgerenda odrát (fáncz), mibe a hídlásfák végei belefeküsznek; szekérben lajtorja-áll fekvése helyét a párnafán; valamely szerelmes vagy gonosztevő tartózkodási vagy mulató helyét, szállását; innen: vaszkába siet, belétalál (illik) a vaszkába; jól találja vaszkán magát; a nyúlat vaszkán lőni.
Egyezik vele a vékonyhangu fészek, mind alapfogalomban, mind ragozási módban: vaczkot fészket, vaczkos fészkes, vaczkolódik fészkelődik stb. Talán am. fiadzó azaz fiadzóhely. Budenz J. szerént a mordvinben vasta am. hely, alvóhely. V. ö. FÉSZEK.