, kisded alakban b, harmadik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában első, kiejtve: bé. Az ajakbötük osztályába tartozik, a maga nemében lágy, s ennélfogva szervtársai közől legközelebbi rokona v, mennyiben pedig érülköző ajkakkal ejtetik ki, a p és m-hez tartozik. E rokonsági viszonyok szerint fölcserélődik a) p-vel: bongyola, pongyola; bengyele, pengyele; biggyed, pittyed; bizseg, pizseg; bizsereg, pizsereg; bog, pog(ács); bok, pok; bódor, pótor; bufog, pufog; bimbó, pimpó; bulya, pólya; bóné, póné; póné; bibasz, pimasz; búb, púp; böfög, pöfög; butyka, putyóka stb. a gyökök és törzsek végén: láb, láp; dobb-an, topp-an; tereb-ély, terep-ély; ab-a, ap-a; csib-eszkedik, csip-eszkedik; lab-oda, lap-u; leb-enyeg, lep-edő; lib-ben, lip-pen; tob-orzék, top-orzék; kaszab, kaszap; zsilib, zsilip; csirib, csirip; szörb-öl, szörp-öl, stb. b) v-vel: bajlódik, vajudik; bakcsó, vakcsó; leb-eg, lev-eg; zab-ar, zav-ar; zsib-aj, zsiv-aj; olybá, olyvá; Veszprém Beszprém; Válent Bálint; Bazil Vazul, stb. c) f-vel: bodor, fodor; bánton bánt, fántonfánt; bige, fige; billing, filling, stb. d) m-vel: bamba, mámmám; badár (gyermeknyelven) madár; baglya, máglya; baka-fántos, makacs; bogy, mogy; bankó, mankó; batyu, motyó; bufti, mufti; bekeg, mekeg; gub-ó gum-ó, stb.
A b több szóban oly előtétes hang, mely a gyök érteményén mitsem változtat, legfölebb az illető szót hangzatosabbá teszi, ú. m. á, bá; ám, bám; ámul, bámul; ámít, bámít; ángó, bángó; iczeg, biczeg; illeg, billeg; izgat, bizgat; ibolya, bibolya; uborka, buborka; ringat, bringat; ringyó, bregyó; izseg, bizseg; Andri, Bandri; Örzse, Börzse. Többször az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítja, mint: atya, bátya; anya, banya; állvány, bálvány; al, bal; ennünket, bennünket; omlik, bomlik; ér(ték) bér; öklel, bök; ötlik botlik, stb. Némely szókban csak ikerítve divatozik: inogbinog, ingóbingó, elegybelegy, ákombákom, csigabiga, csonkabonka.
A b-vel kezdődő gyökök és törzsek érteményét illetőleg a) nagy számu hangutánzók előhangja, melyekben különösen az ajkak működnek, mint: babuk, bakog, barczag, bekeg, bernyákol, bebeg, besze, bibicz, bé, bég, bőg, böfög, bölömböl, bömböl, löng, burukkol, bokákol, búg, stb. b) oly kedélyszók vezérhangja, melyek valami kedveset, kivánatosat fejezvén ki, az ajkak bezár?sával mintegy a lélekzetet visszahúzzák, pl. beh! bár, vagy ellenkező esetben valami kedvetlen dolgot mintegy eltaszítani, elfújni törekszenek, pl. baj, bágyad, beteg, bú, boszú, bősz, böstörködik, bű, bűz, büdös. c) kiváltképen nagyszámu gyökszók előhangja, melyekben zárt hangzók vannak, s holmi dudoru, gömbölyü tárgyakat jelentenek, mint: bocska, buczkó, bócz, böczek, buczka, bodor, bodon, bödön, bog, bogács, boglya, buga, bogyó, bögy, bögyök, batyu, bugyor, bugya, boka, böke, buksi, bukta, boly, bolyó, bölőke, boncs, bombék, bomfordi, boncz, böndő, böngyöle, bunczi, bunkó, bufti, busa, botk, botyk, butikó, bütyk, stb. d) mint zárt ajakkal képzett hang bensőséget jelentő szók előhangja: be, ben, belül, borít, burok, bő.
Némely gyökszókban részint köz, részint tájszokás szerint átvettetik, pl. bög-re, göb-re, bil-leg, lib-eg, bug-a, gub-a, böd-ön, döb-ön, bucz-kó, czub-ók, stb.
A magyar fínom hallérzéke és jól kifejlett szószerve szabatosan megkülönbözteti a lágy b hangot a megfelelő kemény p-től, mely tekintetben a németfaju nyelvek fölött nagy előnye van, pl. bor, por; bab, pap; baba, papa; bogács, pogács; bibi, pipi, stb.
Az öreg B mint pénzjegy jelenti azon várost, melyben az illető pénzt verték, pl. az austriai pénzeken am. Körmöcz, a francziákon: Rouen, a poroszokon: Breslau. A finnben b hang és betű nincsen.