, (u-szu-ol vagy no-sz-ol) áth. m. unszol-t. Valakit bizonyos cselekvésre sürget, ösztönöz, nógat szüntelen, s néha alkalmatlanul kontat, tuszkol valamire. Szóval, igérettel fenyegetve unszolni valamire valakit. Tanulásra unszolni a gyermeket. Ugyan ne unszolj annyit. Más kiejtéssel: onszol. (Szabó D.)
Minthogy alapfogalmánál fogva sürgetésre vonatkozik, innen némelyek véleménye szerént törzse a nógató u-szu indulatszó, melyből usz-ít (u-szu-ít) is származik, és amely képeztetésre hasonló a haj-sza, no-sza, hop-sza, szintén nógató indulatszókhoz. E nézetet támogatja Szalay Á. gyűjteményében eléforduló uszolja. "Ha olyat mivelt volna, tahát (= akkor) kész thervént (törvényt) állani, azért ha mivel hamisalja (hamisnak vallja v. tartja, olyan, mint ,javall), kész vagyok felől thervént tenni, mert thervénnek uszolja magát. (400 magy. lev. 342. 1.)
Az n tehát nagyobb hangzatosság végett csúszhatott közbe. A mennyiben pedig egyezik vele a no gyökből származott noszol, noszit, innen azt is vélhetnők, hogy unszol v. onszol nem egyéb, mint az első hangok átvetésével noszol. Vámbéry a csagataj onda-mak (hí-ni) szóval rokonítja; de az unszolás inkább a tuszkolás, tovanógatás fogalmával bir.