, (ta-ag) mn. tt. tág-at. Általán, a minek szélei, körvonalai, határvető korlátai aránylag távol esnek egymástól, minélfogva a közéjök foglalt tér elég nagy, széles, bő. Tág út, útcza, udvar, terem, szoba. Tág szekrény. Különösen, ami nem feszes, nem szoros, ami öblöt csinál vagy hagy. Tág csizma, nadrág, másképen: bő. Átv. tág lelkiesméret, mely az erényesség korlátain túl csapong, mely az erkölcsi törvényt nem veszi szorosan, és sokat enged magának; tág fegyelem, nem szigorú, sőt igen is engedékeny.
Minthogy alapfogalomban a tág olyasmit jelent, melynek szélvonalai bizonyos középponttól távol esnek, innen okszerüleg állíthatni, hogy gyöke azon ta, mely több hasonló fogalmú szók alapját teszi, milyenek tát, tár, távolít. Képzője ag, melylyel egyesülve s öszveolvadva lett tág. V. ö. TA, és AG, EG, OG, ÖG képző. Idegen nyelvek között, Vámbéry szerént tágúl szóval egyezik a csagataj-oszmanli török tagil szó, mely szerénte am. szétszóródik, elterjeszkedik.