, elavult törzs, melyből támad, támasz, támaszt, támogat, támbálódik, és ezek származékai eredtek, melyeknek elvont alapjelentése után a tám, magasra, fölfelé állást, neki szegülést, merevedést, vagy fölfelé tartó segédeszközt jelent. Innen főnévként alkalmazható oly szilárd állásu testekre, melyek más testeket a hanyatlás vagy esés, dőlés ellen óvnak, pl. a hangjegyeket felállított helyzetben tartó állvány, vagy a széknek háta, karja stb.; tárgyesete: tám-ot, harm. szr. ~ja. Különösebben összetételeknél használják, mint támfa, támoszlop, támpont. Némi hangváltozattal egyezik vele az átvitt értelmű gyám, s ennek származéka gyámol, mely erkölcsi támot vagy támaszt jelent. Szanszkrit nyelven sztambh v. sztabh am. fulcire (Bopp).