, (szél-ed) önh. m. széled-t. 1) Mondjuk seregbe gyűlt népről, vagy más élő lények sokaságáról, midőn egymástól különféle irányban eltávolodnak, elválnak, szétoszolnak. A látványra öszvecsődűlt nép széledni kezd. A legelőre kihajtott csorda elszéledt. Gyakorlat után elszélednek a katonák. 2) Átv. mondjuk némely élettelen testekről, midőn részeik elválnak, elszakadnak, s mintegy eltünnek.Dél felé elszéled a köd, a felhő. Széled a daganat. Képes kifejezéssel: széled a bú, a gond, midőn múlóban van. 3) Kitágúl, szétterjed, azaz, alkatrészei mintegy eltávolodnak a középponttól. Széled a hízó állat teste, háta. Sodrófa alatt széled a tészta.
E szónak közvetlen törzse a terjedési határvonalt jelentő szél, s gyöke azon sze, mely több származékaiban szórakozásra, távolodásra vonatkozik, s rokon a té, tá, sza gyökökhöz. Rokon hozzá a mongol szal-khu v. szalo-khu. V. ö. SZÉL, (2).