, fn. tt. szejké-t. A székelyeknél jelent nehéz italu, némelyek szerént büdösköves szagú, rosz izü forrásvizet és ilyetén vízzel bővelkedő lapályt, söppedéket, melyről egyébiránt Ferenczi János a Tájszótárban azt mondja, hogy a marhák szeretik inni. Úgy látszik, mintha a szike vagyis szík főnévből módosult volna; s attól származott aztán szejkés v. szejkes azaz szíkes; V. ö. SZEJKÉS.