, fn. tt. szék-et, harm. szr. ~e; a székelyeknél és Ormánságban mélyhangu, pl. amott: tojás szíkja, emitt: széka. Bizonyos állati és növényi testek bele, belseje. Tojás széke, sárgája. Bodza széke, azaz, szívos bele. Innen jelenti az emberi ürüléket vagy ganajlatot is. Lágy szék, kemény szék. Nincs rendesen széke.
E szó az ülőhelyet jelentő székkel fogalmi öszveköttetésben nincsen; miért valószinű, hogy inkább azon szék szóhoz rokon, melyet némely szójárás szerént máskép szík-nek mondanak; V. ö. SZÍK.