(szeg-ő-öd-ik) belsz. m. szegőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Előbbi szokott vagy rendes állásától eltér, elhajlik; máskép: szegűl. 2) Előbbi társas viszonyát, avagy magános állapotát elhagyva valakihez oda csatlakozik, s öszveköttetésbe lép vele. Tegnap Péterrel járt, ma pedig hozzám szegődött. Egyik párttól másikhoz szegődni. Az uratlan, csavargó eb ahhoz szegődik, aki nyájas szóval, étellel csalogatja. 3) Valakihez, mint urához, parancsolójához, bizonyos bér kialkuvása mellett szolgaképen beáll. Az urasághoz béresnek, ostorosnak, juhásznak, csikósnak szegődni, beszegődni. Szolgálónak, szobaleánynak, szakácsnőnek szegődni. Elszegődtem Tarnóczára bujtárnak. (Népd.). Még bé sem szegődött, már kiszolgálta urát. "Megszegődvén ke(dég) a művesekkel (conventione facta. Müncheni codex. Máté. XX.).
Minthogy a szegődés az elébbi viszonynak megszakasztásában, s egy ujabb csatlakozásban áll: innen gyöke szeg ige, és rokon azon szak szóhoz, melyben alapfogalom az öszvekapcsolt részeknek elválása, és ekképen egy más térviszonyba lépése; ezen alapfogalomnál fogva elszakadni valahonnan am. eltávozni; ide szakadt, hozzánk szakadt, am. máshonnan elválva, eltávozva, ide hozzánk jött, telepedett, és így, valakihez szegődni, am. máshonnan hozzá szakadni, mintegy szakódni; elszegődni am. elszakadni. A 2-ik és 3-ik jelentésben nem annyira a belszenvedés mint önkéntes cselekvés rejlik, mint több más hasonló képeztetésekben is, pl. munkálódik, gúnyolódik, kötődik, szerződik stb.