, fn. tt. szattyú-t, tb. ~k. Növénynem az együttnemzők és nősözvegyek seregéből; vaczka kopasz; fészke hengeres; pikkelyei egyenlők, a virág tányérjaig érnek, s hártya vagy szattyán alakúak, honnan a magyar neve. Virágai vagy sugárosak, vagy sugártalanok, a sugárosaknak félszer virági éphegyűk; bóbitája hajszálas. (Tussilago). Egyik faja: lókörmü szattyú (tuss. farfara) a köz életben: martilapu, kis édes lapu, lókörömfű; egy másik faja: kalapos szattyú (tusa. petasites), köznyelven kalapfű, nagy édes lapu.