, (száty-ár) mn. tt. szátyár-t, tb. ~ok. Szabó Dávidnál, ocsmány, mosdatlan száju, fajtalan beszédű; honnan szószátyár am. sokat fecsegő, hírhordó, temonda ember. Ezen értelmeinél fogva úgy vélekedhetünk, hogy törzse a megnyujtott szaty, ugyanaz mint szatyus szóban; V. ö. SZATYUS; egyébiránt szátyár szóval mind hangokban, mind jelentésben rokon a mongol szador, mely Schmidt szerént am. ein verdächtiges Weib, eine Hure; ein vethurter Mensch; Kowalewszkinél: lascif; déréglé.