, (szap-u) fn. tt. szapu-t, tb. ~k. 1) Baranyában, fakéregből való kis öblös edény, a mérünek mintegy nyolczad része. 2) Vág, Nyitra, Garan vidékén általában gabonamérő faedény, országos névvel mérő v. mérü. Pozsonyi szapu. Sarlai szapu, am. kila. Száz szapu buzát vetett el. Hogy kel szapuja a rozsnak? Gömörvármegye 1627-diki bizonyságlevelében a török zsarolásairól, több ízben eléjön; egyebek között: "Haczon lakozó Soory János vallja, az török uronk Beczer Aga verte fel sommánkat 75 forintra, buzát és zabot veszen rajtunk 30 szaput. "Mokó János vallja, hogy Juszap Aga verte fel summánkat 20 forinttal fellebb, az buzát hét szapuval buzával, az zabot is hét szapuval zabbal. (Jászay Régi M. Nyelveml. III. k. 344. l.). 3) Az elébbihez hasonló, de rendesen nagyobb öblü faedény, melyben mosáskor a szennyes fehérruhákat meleg lúgvízzel áztatják; máskép: szapuló.
Gyöke szap, melyből u képzővel lett szapu, mint lapu, kapu, gyöpü, csöpü, köpü. Rokonsága legközelebb a mongol szaba (das Gefäss, der Behälter; vas, poterie, receptacle), továbbá a görög σκυϕος, σκαϕη, latin scaphium, német Schaff, mely Adelung szerint eredetileg minden üreges tért, és minden edényt jelentett. Különösen a mongol szaba (Behälter) általános jelentéséből értelmezhetők a rokon szap = kemencze, magyar szoba, mely törökül annyi is mint kemencze, és szapu = edény, mérő. V. ö. SZAP, (2), (3).