, mn. tt. szár-at. Elavult szó, s jelentett tart, kopárt, kopaszt, minek növényi vagy állati meze, azaz, szőre, haja kiveszett. Innen a Szárhegy helynév Erdélyben, és I. Béla király Szegszár neve, ki szeg szinű, és kopasz fejü volt, s ebből származott volna Szegszárd helynév. "Es viteték az szegszárdi monostorban, kit még éltében rakattatott vala; de miért hogy ennen maga és (is) szár homloku vala, az ő akaratja szerént nevezteték Szegszárdnak. (Carthausi névtelen. Toldy F. kiadása 94. l.). Somogyban a Szárszó nevü helység a vidékiek hagyományos értelmezése szerént am. Szár-tó, száraz tó. (Törökül szu am. víz).
E gyöknek közvetlen származékai: szárad, száraszt, száraz, szárít. Gyökeleme a sziszegő sza s az a önhangzónak előtételével: asz. A persában: ázar v. ádar s a zendben: áthar tüzet, aszályt jelentenek.