, fn. tt. szar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az emésztés által átalakult ételek sepreje, sonkolya, mely a belekben lerakodik, s onnan a végbélen kitakarodik, máskép: bélsár, vagy ganéj, v. emésztet. Emberszar, kutyaszar, disznószar, verébszar, galambszar. Vasszar = vassalak. A bevett illemi szabályoknál fogva tisztes beszédben, vagy irásban nem használható. Minden szarban kotorász. (Km.). Ne bizgasd a szart, ment büdösebb lesz. (Km.). V. ö. FOS, GANÉJ. Rokon hozzá a magyar sár (mongolul: sibar), mely némely ragozásokban megrövidűl, pl. sarat, sarak, és az evvel egy értelmü tájdivatos csér, továbbá a csagataj csar (sár, piszok), a görög σαρον v. σαρος (am. söpredék), σκωρια (salak), persa szargin (stercus, fimus), orosz szor, tót szerem, szracska, szanszkrit szardh (pedere), szarasz (lacus), latin stertus, és cerda, az utóbbi ezen öszvetett szóban sucerda v. succerda (stercus suis = disznószar, s úgy látszik, ebből lett a magyar kukherda).