, (szár-ad) önh. m. szárad-t. Mondjuk az előbb nyirkos, nedves, nyers testről, midőn kisebb-nagyobb hév következtében nyirka, nedve kipárolog, s ez által tömege kevesbedik, szükebb terimébe megy öszve, s előbbi szívos, hajlékony, rugékony természetét elveszti. Szárad a meleg napra teregetett vizes ruha. Szárad a levágott fa. Széltől naptól szárad a sár. Kiszáradt a kút, patak, tó, midőn vize elfogy. Őszszel elszáradnak a falevelek. Állati testre alkalmazva am. zsírja húsa fogyatkozván soványnyá lesz, aszik. Elszáradt a karja, lába szára. Tartós betegségben egészen kiszáradt a teste. Kiszáradt a torka, a nagy meleg miatt, szomjuzik. Oldala csontjához száradt a lelke. Száradnak könyűi, folyni megszünnek. Átv. rajta száradt a szégyen, a gyalázat, azaz, nem mosta ki belőle magát, vagyis hozzá ragadt, mint a testen, ruhán megszáradt mocsok. V. ö. SZÁR, mn. és SZÁRAZ.