, (szán-ad-ék) fn. tt. szándék-ot, harm. szr. ~a. Máskép, kivált a régieknél: szándok, mint hajlék hajlok; marék marok; fazék fazok; ajándék ajándok stb. Az akaró tehetségnek határozata, melynél fogva valaki bizonyos teendőt tűzött ki magának, vagyis, tervezett czél, föltétel, mely teljesitésre vár. A szándék a szabad akarat kifolyása, s különbözik a vágy-tól, vagy ösztön-től, melyek az észnek megfontoló működése nélkül csupán érzéki indokból késztenek cselekvésre. Szabatosan véve különbözik az akarattól is, mennyiben ez gyakran mások cselekvésére is elhatározó, s kényszerítő erővel bír, pl. a felsőség akarata az alsóbbak irányában; ellenben a szándék csak előkészületi határozat, mely közvetlenül az alany teendőire vonatkozik, s a végrehajtó akaratot megelőzi. Szándékát titkolni, kijelenteni. Szándéka van külföldre utazni. Szándékában volt katonának menni, de szándékát megváltoztatta. Ez szándékom szerént történik. Jó szándékkal lenni valaki iránt. Szánt-szándékkal elkövetett gyilkosság. Rosz szándékból tenni valamit. Közmondatok: A rosz szándék erkölcsi bűn, ha végre nem hajthattad is. Embernél szándék, Istennél ajándék. Ember teszi a szándékot, Isten, aki rendeli. Szegény ember szándékát boldog Isten birja. Nem jó czégért kötni titkos szándékunknak.
Gyöke szán ige, melyből lett az elavult szánad v. szánd ige, s ebből szánadék v. szándék. Hasonló módon képződtek a ken, fen, tol, fon, un igegyökökből kend, fend, told, fond(or), und(or) származékok. V. ö. SZÁN, ige.