, fn. tt. szán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Jármű, melynek alapját elűl felgörbedő s derékban úgynevezett eplényekkel öszvekötött két talpfa teszi, melyet télen a havas és jeges utakon, mint könnyen iszamodót kocsi gyanánt használnak. Szánon utazni, terhet szállítani. Hintókorbával fölszerelt szán. Gyermekek csúszkáló szánja. Tájdivatos kiejtéssel: szány, máskép: szánka, szánkó.
Mint könnyen csuszó, sikamló szer alaphangra rokon azon isz gyökü szókhoz, melyek sikamlást, elsurranást jelentenek, milyenek: iszkódik, iszamodik, iszánkodik, s valószinü, hogy a szán is eredetileg iszán volt, melyből az i idővel elmaradt, mint az is, es kötszókból lett s; t. i. az erős sziszegésü sz vagy s előtt az i csak gyöngén hallatszik, honnan más nyelvekben is vannak rá példák, hogy kimarad, pl. ιστημι sto, historia olaszul storia. A német nyelvben is a szán és iszamodás, iszánkolás (csuszkálás) nevei egy gyöküek: Schlitte, schlendern, schleifen stb. Egyébiránt eléjön a szláv nyelvekben is szanya, szanye, szanki.