, (szik-ály) fn. tt. szikály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek szivos, sikeres, ragadós tulajdonsága; tájdivatos kiejtéssel, különösen a székelyeknél: szikáj, ugyanott Kriza J. szerént máskép: sziváj; egyezik vele mind hangokban, mind jelentésben sikér is. V. ö. SZIK, elvont törzs.