, (szel-el-és) fn. tt. szelelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn áth. igéből származik, am. gabonaszemek, vagy más magvak tisztítása szórás és szél által. 2) Csőnek, résnek tulajdonsága, vagy állapota, midőn szabad légjárása van. V. ö. SZELEL, (1); (2).