, (szégy-ěn-telen) mn. tt. szégyěntelen-t, tb. ~ěk. Szemtelen, orczátlan, ki nem szégyenli magát, midőn a gyöngéd erkölcsi vagy becsületérzést megsértette. "Mercurius azért megösmeré az ő álnokságát és szégyentelen voltát. Pesthi Gábor meséi (CLXX. mese). Határozóként am. szemtelenül.