, (szük-öl) önh. m. szűköl-t. Mondják kutyáról, midőn meghunnyászkodva, s kérő vékony hangon nyöszög vagy sír. Szüköl a korbácscsal fenyegetett, vagy az ajtón bemenésért kérezkedő eb. Ez igének gyökét az utóbbi értelemben a természeti szűk hang (mintegy a sikoltás hangja) alkotja, mely tótul: szík, miként egy tréfás népdalból kitetszik, melyben több állat hangja utánoztatván, a kutyáról így szól: a ten pszik, kade ide, sade szík (és az ebecske, amerre megy, mindenütt szík!) Az ebeknek egyéb érzéseket kifejező hangjai: ugat, ordít, vonyít, csihol, csahol, nyöszörög, néha tutul is, mint a farkas vagy róka.