, fn. tt. szuvat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A szú által megrágott fának leváló héja, kérge (crusta carie exesa. Kresznerics). 2) A Tájszótár után a katlan szádáról vagy a tűzhelyről levert, megégett föld. 3) Ugyanott a fal tapaszának fölcserepedése, mely a faltól elválva lehull; a két utóbbi jelentésben is mintha szú ette volna a tapaszt. Egyébiránt Budenz J. szerént a finn save, észt savi, lív säv, sai, mordvin ovïn, votják uj, zürjén oj stb. agyagot jelentenek. Vámbéry szerént pedig a csagatajban szuva-mak, és az oszmanli törökben szïva-mak am. falat tapasztani. Ezek szerént ,szuvat általán agyagos tapaszt jelentene. Lehet hogy az 1-ső értelmezésnél Kresznerics tévedett, mert Szabó Dávidnak, (a 2-ik kiadásban) ezen mondatát: "Lehullott a falról a szuvat, így olvasá: "Lehullott fáról a szuvat.