, (szusz-og) gyak. önh. A lég szusz hangként hallhatólag ki- s bejár az orrán, mi leginkább akkor történik, ha a száj zárva marad, vagy midőn valamit szagolunk, szivunk, vagy orrunk hegedt likait szellőztetjük. Átv. valamit lassan, kifejlett erő nélkül, csak úgy motyogva, bibelődve tesz. Ne szuszogj, hanem siess avval a munkával. Óraszámra szuszog vele, mit egy két percz alatt elvégezhetett volna. Ne szuszog, mondd ki magyarán. Szuszog, mint siket disznó a buzában. (Km.).
Gyöke: szusz, természeti hang, melyhez némi értelmi módosítással hasonlók: szisz, szesz, sus, sis, zsizs, a sziszeg, szeszeg, susog, siseg, zsizseg származékokban. Alaphangban egyeznek vele a latin mussat, a német schnauben, nuschen stb.