, önh. m. szúnyt. Csendesen, félébren alszik. Ültében szunyni, elszunyni. Használják ikesen közép igeként is: szúnyik. Származékai: szúnyad, szúnyaszt, szunyáta, szunydikál, szunydít. Ezen ige az alvónak orrán lassan kinyomuló szuszhangot utánozza, s mint olyanhoz hasonlók az arab szinet (szúnyadás, Schlummer, erster Schlaf), általánosb értelemben a latin somnus, sopor, sopit, szanszkrit szvap, szvapnasz, görög uπνος, a szláv szen (álom), szpím (alszom), szpanyja (alvás), és a valamivel keményebb német schlafen, schlummern stb. továbbá Budenz J. szerént a hegyi cseremisz analt- (elszunnyad-ni, elalud-ni), Vámbéry szerént az ozmanli-török szön-mek (elaludni), csagataj szüng-mek (elaludni, mint a tűz v. csillag); talán ide tehetjük a mongol szüni szót is, mely éjet jelent, melyben a természet mintegy szunnyadni látszik; szintén lehelésre vonatkozik a mongol szüniszün v. szüniszü (le souffe vital de lhomme, âme). A magyarban rokon még hozzá mind értelemben mind hangokban: húny.