, (szul-ák azaz szur-ák) fn. tt. szulák-ot. 1) Általán szurós, bökős hegye valaminek, vagy ily hegygyel ellátott eszköz, pl. tövis, karó, tőr; a székelyeknél így nevezik a méh fulánkját is. A méh a kezembe eresztette a szulákját. (Kríza J.). Eredetre nézve am. szurák s rokon a szucza, szúr, czucza, czulák szókhoz; ,fulánk szóban is az l r helyett áll. Egyéb iránt V. ö. SZU, elvont gyök. 2) Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája harangforma, vagy töltséres, kinyilása előtt öszvesodrott, csúcsos kúpos hegyű; karimája öt vagy tíz fogú; bibéje kettő; tokja két rekeszű; magzatja a vaczokba süppedt. Fajai részint felfutó, részint gyalog szárúak. A felfutó száruak közé tartozik a kis szulák (c. arvensis), nyilforma levelekkel; köz nyelven: kis fulák, szulák, folyófű, iszapfű; a nagy szulák (c. sepium). Köz néven így nevezik a szulákczikszár (Convolvulus) növényfajt is. Valószinű, hogy nevét némely fajok leveleinek nyil vagy láncsahegyű alakjától kapta.