, fn. tt. szövétnek-et, harm. szr. ~e. Viaszszal vagy szurokkal bevont kenderkötél, vagy szövet, melyet bizonyos innepélyek alkalmával szabad ég alatt gyertya gyanánt lobogtatnak; másképen latinos névvel: fáklya. A régieknél jelentett általában világot, gyertyát is. "Senki ke(dég) a szövétnek meggyójtván (lucernam accendens) nem fedi azt be edénynyel, avagy nem veti azt ágy alá, de veti azt a gyertyatartóra, hogy a házba bemenők lássák a világot. (Münch. cod. Lukács. VIII.). Átvitt értelemben is.
"Most a lángész teremtő ihletése
Ösvényt lobbant sötét homályokon;
S buvárnyilai a lét titkába vágnak,
Vezér szövétnekül az ész s világnak.
Kisfaludy K. (Az Élet korai).
Némely régi iróknál szövindek (Erdősynél), vagy szövéndek, v. szövendék; Mátyás Fl. szerént: (Magyar Nyelvtudomány. II. Füz. 77. l.) szövendök, szövindek, szövidnek, szevédnek, szevétnök, szövétnek, mely alakokból némelyek azt gyanítják, hogy nevét szövedékes tulajdonságától kapta (mint a latin funale), és eredetileg szövedék, szövendék volt volna ezen hasonlatok szerént: veszedék veszendék, növedék növendék, halaték halanték. Mások a szláv szvetnik v. szvjetnyik szóból kölcsönzöttnek vélik, mely Jancsovics szerént gyertyatartót jelent. Molnár A. a szövétneket latinul lucerna, fax, funale szókkal értelmezi.