, fn. tt. szösz-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A megtilolt és meggerebenezett kendernek vagy lennek középnemű szálai, melyek a kócznál hosszabbak és finomabbak, az úgy nevezett szálnál pedig rövidebbek, és gorombábbak. Némely tájakon, nevezetesen Marczalmellékén pösz, honnan a vénasszonyról szóló közmondat: a szöszt pösznek, a hamut mamunak mondja.
Azon eredeti, ősi, egyszerü szók egyike, melyek elülhátul ugyanazon mássalhangzóból állanak, mint: bab, búb, pép, púp, csecs, csúcs, gőg, gúg, sas, szesz, szusz stb.