, (ször-öny v. ször-ny) fn. tt. szörny-et. Oly lény, vagy látvány, mely rendkivüli nagysága, ereje, vagy alakja által meglepve bámulásra, borzadásra, vagy utálatra indít bennünket. Különösen, kegyetlen, vérengző, vészszel fenyegető, elrémítő ember vagy állat; továbbá rendkivüli csudaszülött, undok állatfaj, mely szintén borzalommal, vagy utálattal tölt el. (Monstrum). Ily szörnyet soha sem láttam. E szörny láttára föláll a hajam. Önállólag iróink csak újabb korban kezdették származékaitól elvontan használni. Származékai: szörnyü, szörnyed, szörnyeteg, szörnyűködik, szörnyüség. Mindezekkel egyeznek a mongolban: szürje, szörny, szörnyüség, szürjetü v. szürügei, v. szüregei, v. szüregtei szörnyű, szürte-kü szörnyedni stb.; a finn és észt nyelvben Budenz J. szerént hirmu am. rettenet, félelem, szörnyűködés.
Azon erősebb indulatra vonatkozó szók osztályába tartozik, melyek egész valónkat rázkódó, remegő, reszkető mozgásba hozzák, s bennök az r alaphang uralkodik, ennélfogva rokonjelentésüek a magyarban: borzasztó, rettentő, rémítő, a latinban horror, horridus, a németben Schrecken, schrecklich stb. Alakra és képeztetésre egyeznek vele: körny, görny, gorny, horny, szárny, árny s némely mások.