, (szök-ik) k. m. szök-tem, ~tél, ~ött. 1) Mondjuk állatról, midőn akármily irányban ugrik. Ideoda, jobbra balra szökni. Magasra szökni. Neki, ellene szökni valakinek. A békák a partról beszöknek a tóba. A szökcső felszökik a sásra. A kecske nagyot tud szökni. 2) Bizonyos kötelezettség elől, vagy korlátok közől menekülve elfut, eltávozik, elsurran, bucsut vesz a kapufától. A rabok kiszöknek a börtönből. A hadseregből sokan elszöktek, vagy átszöktek az ellenséghez. Szolgája megszökött. Az iskolás fiú haza szökött. A tinók kiszöktek az akolból. Kiszöktek a felső várból (km.), azaz, elment az eszök. Az ellopott eb visszaszökött előbbi urához. Átv. mondjuk nedvekről, midőn valamely szoros öbölből, csőből, érből stb. kilövellenek. Az ugrókutból magasra szökik a víz. Továbbá mondjuk vérről, genyről, midőn a testnek bizonyos helyén öszvegyűl, s kelevényt, daganatot képez. A barmot megszökte a vértályog. Képes kifejezéssel: szembe szökik valami, azaz, szembetünik, igen föltünik, ütközést szül. A Müncheni codexben am. tánczol. "Éneklettönk tünektek sípokkal és nem szöktetek (non saltastis, Pestinél, Erdősinél: nem tánczoltatok. Lukács. VII.).
Alapfogalomban és hangban rokonok hozzá Vámbéry szerént az ujgur szek-mek (szök-ni, odább ugrani), csagataj szek-mek (átugrani), sziken-mek (szökken-ni, ugrándozni); Budenz szerént a lapp čäkke-(elszökni); ide sorozható a szanszkrit: szkad, görög σξαξω, latin scando, és szláv szkácz, honnan szkokan varangyos béka, szkócska, szökcső.