, (szó-oz-at) fn. tt. szózat-ot, harm. szr. ~a. 1) Hallatosan kiejtett szó, mintegy a beszélő vagy éneklő szervek müve. Vitethetik a zenei hangszerekre is: trombita szózat, hegedű szózat. A szó és szózat körülbelűl oly viszonyban állanak egymáshoz, mint hang és hangzat, mag és magzat, alak és alakzat, vég és végzet. Mi szerint a szózat némileg tartalmasabb, és nyomatosb a szónál. 2) Több szóból álló mondat, vagy beszéd, melynek czélja különös figyelmet gerjeszteni, vagy benyomást tenni. Végszózat, bucsuszózat, intő, biztató szózat. Vörösmarty ily értelemben czimezte szózatnak azon jeles költeményét, mely így kezdődik: "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar! 3) l. SZAVAZAT.