, (szor-ít) áth. m. szorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamely testnek teriméjét (térfogatát) szükebbre nyomja, öszvesajtólja, gyötri. Szorítja lábát a csizma, nyakát a kendő. Markába szorítani valamit. Nem szorítja senki markába a szelet. (Km.). Aki sokat ölel v. markol, keveset szorít. (Km.). "A pokolba oly nagy szorosság leszen, mint az sajtóba igön megszorétoth szőlő törköly. (Nádor-cod. 82. l.). 2) Szűk helyre terel. Szegletbe szorítani valakit. Vizek közé szorítani az ellenséget. A nyájat beszorítani az akolba. Határok közé szorítani a kicsapongókat. Magához szorítani valakit. 3) Nyomás által bizonyos térről eltávolit, mely esetben ki igekötőt vesz fel. Helyéből kiszorítani valakit. Majd kiszorította belőlem a lelket. 4) Erősen fog, tart. Szorítja a kardot, evezőt. 5) Valamit siettet, sürget. Szorítani a lovat. Szorítsd! hadd menjen. "Szorejtlak és kérdlek az örök istenre. (Góry-codex. 48. l.). "Kérdlek és szorejtlak azon Krisztusnak Jézusnak hatalmára. (Ugyanott 49. l.). 6) A belekben levő vagy képződő sárt keménynyé teszi. Szorító szer v. orvosság: ellentéte: hashajtó szer. 7) A Müncheni codexben am. övez, felövez: "és szoréhad (szoritsad) meg te magadat (praecinge te. Lukács XVII.). 8) Átv. a kedélyt nyommasztja, aggasztja. Szorítja a szükség, a gond. Mély fájdalom szoritja szivét. V. ö. SZOR, elvont gyök.