, v. SZÜGY, fn. tt. szűgy-et v. szügy-et, harm. szr. ~e. Így neveztetik különösen a lónemű állatok melle, vagyis, két első lábszáraik töve között elődudorodó rész, a szarvasmarháknál pedig ugyanazon tájék neve szegy, valamint azon húsé is, melyet innen a mészárosok lemetszenek. Szűgy hegye, szűgyhús. A szilaj ló szügyébe vágja a fejét, s fölrúg. Megsimogatni, megveregetni a ló szügyét. A hám alsó része a szügyet fekszi meg.
E szó magyar elemzéssel vagy a szű sziv gyöktől származik, s annyit jelent, mint a szűnek helye, minthogy a szű e tájon fekszik; vagy talán kidudorodó alakjától kapta nevét, s alapfogalomban egyezik a szintén dudorú, vagy puffadt tűgy (pofa), tüdő, tüttös (rövid vastag hurka) szókkal. Képzőjére nézve hasonló a szintén állati testrészekre vonatkozó běgy v. bögy, szegy, térgy, tőgy és tűgy nevekhez; s menynyiben a határozott helyet jelentő d képző gyakran gy-vel cseréltetik föl, valószinű, hogy a fenn elsorolt szók eredetileg más alakban szűd, szed, böd, tőd, tűd lehettek, valamint a térgy szokottabban csakugyan térd. Így váltakoznak a Somogy Somod, Szilvágy Szilvád, Almágy Almád, Szilágy Szilád stb. helynevek. Egyébiránt Budenz Józef szerént finnül: säke v. säkä v. säkehe szintén am. a marha, ló stb. szegye, szügye; Vámbéry szerént pedig a csagataj csöge am. a teve szügye.