, SZIVEL, (sziv-el) áth. m. szível-t. 1) Szeret, s mintegy szivében visel valakit. A szív és szivel oly viszonyban állanak egymással, mint a kegy és kegyel, kedv és kedvel. 2) Néha csak tagadó jelentése van, s am. nem gyülöl, nem utál, nem haragszik; eltűr valakit vagy valamit. Isten neki, már csak elszivelem. Nem szivelhetem ezen embert. 3) Baranyában a sövényfonók nyelvén szívelni am. a karókat veszszővel öszvefoglalni. E jelentésben a gyökszó szív azon hasonló gyökü szókkal rokon, melyek veszszőt vagy forgácsszalagot jelentenek, u. m. szivács, sziács, szivószék; tehát tulajdonkép mély hangulag ragozva am. szíval, azaz szíjal.