Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

SZITA, (1), (szit-a) fn. tt. szitát. Sürűen szerkezett szőrrostokból álló, kéreggel kerített házi, nevezetesen konyhai eszköz, melyen holmi lisztnemű vagy híg testeket általszűrnek. Lisztes szita, téjszürő szita, lészita. Kis szita, nagy szita, sürü, ritka szita. Szitára őrölnek, mikor a korpa a liszttől elválasztatik (ellenkező esetben: parasztra őrleni). Van itt minden kis szita, nagy szita. (Km). Általlát ő nemcsak a rostán, hanem a szitán is. (Km). Vak, ki a szitán át nemlát. (Km). Új szita szegen lóg v. függ. (Km). Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál. (Lakodalmi vers). V. ö. ROSTA.

E szónak gyöke a hangutánzó szi, melyből lett szit, s ebből szitó, szita, t. i. azon vékony sziszegő hangot fejezi ki, melyet ezen eszköz ad, midőn valamit áteresztenek rajta, s alaphangban egyezik vele szűrő is. Szintén a mondott alaphang után képeztetett a német Sieb is. Egészben egyezik vele a görög σηϑω = szitálok; továbbá Gyarmathi Sámuel szerént szláv nyelvekben: szito, szitto, syta, szyté. Egyezik vele az sz-nek t-re módosultával a szanszkrit titau is.