(szin-te) ih. Általán hasonlatra vonatkozik, s valaminek mintegy szinét, látszatát jelenti. 1) Körülbelül egy értelmű az épen, ugyan, hasonlóan határozókkal, pl. az én ruhám szinte azon kelméből való, melyből a tied. Az önhangzóval kezdődő viszonyszó előtt rendesen elveti végönhangzóját, mely esetben azzal öszveirható: szintazon, szintily, szintoly, szintúgy, szintakkora, szintannyi stb. pl. szintazon úton jöttem, melyen te. Szintoly nehezen jársz, mint én. Szintoda indulok, hova tik. Ezen szóval van összetéve az ő-szinte szó, mely eredetileg igehatározó s am. ő (maga) szinében, ő magával egybehangzólag, épen úgy amint magát mutatja; s a régiebbeknél, pl. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál igehatározóként jön elé, mint ma az őszintén szó, és melléknévül őszinte való használtatott. 2) Néha megfelel neki a közelítési hasonlatot jelentő majdnem, csaknem, pl. ejnye! szinte rám ijesztettél. Szinte elragadott, oly sebesen fújt a szél. Szinte borzsódzik a hátam tőle. Szinte meghaltam. 3) Néha am. mintha, pl. szinte látom, hogyan fog örülni, azaz, mintha látnám. Némely irók különböztetés végett a ,szinte szót csak a kétutóbbi jelentésben használják, az első jelentésre pedig ,szintén (= szinte-en) szót alkalmazzák; úgy hogy Molnár Albertnél is a ,szinte szó értelmezésében a német ,fast (= csaknem) is eléjön, de már a ,szintén értelmezésében már csak ,ganz und gar és ,durchaus német szó használtatik.
Eredeti egyszerü alakja szint, t. i. a szin törzstől, egyszerü t-vel, valamint ezek is: lépés lépést, oldal oldalt, továbbá melléknevekből: egyenest, örömest, képest stb. mint határzók. A nyelvszokás az ily képzőjű határzókat néha megtoldva használja, mint: viszontag, hajdanta, hajdantan, meginten, megintlen, és így szint, szinte, szintén, szintég.