, fn. tt. szikrát. A tűznek, vagyis égő testnek egy-egy részecskéje, különösen mely tűztartalmú, vagy égő testből kipattan, s elugrik; tájdivatosan: czikra. Hamu alatt lappangó szikra. Az utolsó szikra is kialutt. Szikrákat ütni a tűzkőből. A szikra bele esett a taplóba. A pőrölylyel ütött tüzes vas szórja a szikrákat. Nyargal, nyargal hogy szikrát hány a száguldó ló lába. (Kisf. S.) Átv. tűzszikrához hasonló, szemeket kápráztató fénypontok. Úgy pofon csapták, hogy szikrákat vetett a szeme. Ugyan átv. ért. jelent a maga nemében valami kicsit, parányit mint a morzsa, csep, falat, szem stb., melyeket néha a hibás nyelvszokás öszvezavarva használ, pl. egy csep tüze, egy szikra vize sincs. Képes kifejezéssel, elmésségi ötlet, élcz. Elmeszikrák, gondolatszikrák. Továbbá a kedélynek, indulatnak, erkölcsi érzetnek mintegy eleme, csirája. A becsületnek szikrája is kialudt belőle. Szerelem szikrája. Néhutt túl a Dunán jelent égő szenet vagy parázst is: "A cserfának tovább tart a szikrája mint a kőrisfának (Szalay Ágoston jegyzékeiből). Régebben szintén: "Az hamuval bétakart szikrát ki ne kaparjátok, mert lángozik e most is, bizony többet fog gyujtani ezután, s mindnyájtok megemésztő tüze lészen. Gr. Eszterházy M. nádor levele Lónyai Zsigmondhoz 1644-ben.
Egyezik vele a magyar sziporka; továbbá egyeznek vele a persa szikár v. szukár v. szakár (carbo, pruna ardens. Vullers); héber zohar (splendor), arab zahara (splenduit, luxit), szláv iszkra.