, elvont törzs, mely alhangzójú ragokat vesz fel, és 1) oly származékok alapját teszi, melyek valami szivósat, sikereset, ragadósat, nyulósat jelentenek, u. m. szikály, szikályos v. szikaj, szikány, szikányos. Ennélfogva rokon a szi v. szíj-hoz, és ennek származékaihoz; továbbá egyezik vele a náthát jelentő gömöri tájszó sziket. 2) Alapja szikkad, szikkaszt, szikár szóknak és származékaiknak; egyezik aszik igével és üszk törzszsel, sajátlag közös gyökük szi vagy üsz vagy asz az égési, zsizsergési, száradási hangot utánozza. Szinte teljesen egyezik vele a latin sicc-o, sicc-us. Ide tartozik a szanszkrit szus (szárit, ég) is, honnan szuskasz am. szikkadt, száraz.