, (szig-ony) fn. tt. szigony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Dárda- vagy több águ villaforma eszköz a halászoknál, melylyel a víz szinéhez közeledő halakat bökdözik. Különösen a székelyeknél nyelbe ütött hegyes vas, a menyhalak fogására. A balatoni halászok szigonya négy águ vasvillaféle eszköz. A Neptunnak, mint tengerek istenének, háromágu fegyverét is szigonynak nevezzük. Tájdivatos kiejtéssel: szigonya és czigony. 2) A növénytanban olyan szőr, serte vagy fulánk, melynek a vége vissza van fordulva, mint az árnő (cynoglossum) magvainak tüskéi. (Glochis).
Gyöke szig legszorosabb rokonságban van a hegyes szuró eszközt jelentő szeg szóval, mintha volna vékony hangon szegeny. Alap fogalomban és hangban egyeznek vele a szucza v. czucza, továbbá szike, szulák v. czulák, szúr, szuttyongat, hegyesre, bökésre vonatkozó szók; a tőrt jelentő latin sica. V. ö. SZEG, (2).