, természeti szóhang, melyet a fogak közé szorított nyelv képez, midőn a levegőt vagy beszíja, vagy kinyomja, továbbá az orr likain behúzott, vagy kicsusztatott levegőnek éles metsző hangja. A nyelvhegyi szi hangnak származékai szisz, sziszeg, sziszegés, sziszszen, szirics, sziricsel; továbbá szid, honnan: szidás, szidalom, szitok. Rokonok hozzá: szü, melyből szűr, szürcs, szürcsöl; sző, melyből szörp, szörpöl; szo, melyből szop, szomj, szovárvány származtak. Egyeznek vele a latin: sibilo, sibilus, sugo, sorbeo szók gyökhangjai. Az orr szerve által képzett szi gyökhangból származtak: szimat, szimatol, szimmog, szip, szipák, szipákol, szippant, mindnyájan közvetlenül szaglásra vonatkozó szók. Ide tartoznak azon szi gyöküek, melyek a fenn említett emberi szóhanghoz hasonlóan hangzanak, és természetutánzók, milyenek: szivár, szivárog, szivornya, szít, szita, szity, szityeg. Ily hangutánzók a latin sypho, a német Siebe stb.