, áth. ragozva: szíok v. szokottabban: szivok, szísz v. szívsz, szíunk v. szivunk, szíttok v. szivtok, színak v. szivnak; első m. szívék, szívál, szíva stb.; másod m. szív-tam v. szít-tam, ~tál v. szíttál, szivott v. szítt stb. (a v t-vé hasonúl); par. szivj v. szíj v. szíjj; htn. színi v. szívni, részes. szivó. 1) Orrán vagy száján, különösen fogai között behúzván a levegőt, azzal egyszersmind valami híg vagy parányi részecskékből álló testet magába vesz. Levegőt színi. Orrán néhány csepp vizet beszíni, fölszíni. Dohányt, burnótot színi. Fogait színi, öszveszorított fogak között beszíni a levegőt, kivált fájdalom miatt. Hordóból lopótökkel, vagy akármily csővel bort színi. 2) Mondjuk más testekről is, midőn a levegőt, vagy nedvet vékonyabb vagy vastagabb sugarakban maguk felé, vagy magukba húzzák. A nap melege fölszivja a föld nedvét. A növények magukba szivják a nedvet. Költőileg a csókot színi.
"És szívom csókjait,
Szívom lehelletét.
Kovács Antal.
3) Átv. vonzó erejénél fogva valamit mástól lassan-lassan mintegy eltulajdonít. Magába szivja, mint tapló a tüzet. (Km.). Kiszívták minden pénzét. Elszítták az erejét.
E szónak gyökét azon szi, illetőleg sz természeti hang képezi, melyet az orron, vagy ajkak és fogak között vékonyan behúzott levegő ad, miért rokon vele érteményben is szop; csagataj nyelven szip-mak szintén am. szív-ni. V. ö. SZI, (1).