, (szesz-ély) fn. tt. szeszély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Kedélyi állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki változékony kedvü, majd víg, majd szomorú, majd nyájas, majd mogorva stb.; ki a bel- és külérzéki benyomásoknak könnyen enged, s azoktól ide-oda hajtatni engedi magát; mindazáltal nem oly nagy mértékben, mint kiről azt mondják, hogy hóbortos, vagy rájött a bóna óra. 2) Ezen változékony kedvűséggel határos azon kedélyállapot is, midőn valaki mogorva indulatból fejeskedik, makacskodik. (Caprice). 3) Alkalmas szó azon fogalom kifejezésére is, melynek humor a neve, azaz derűlt, vidám kedélyi tehetség, melynél fogva valaki a dolgokat nem a szokott, hanem új, sőt czéljához képest néha fonák oldalról fogja föl, és terjeszti elé.
Minthogy a szeszély a léleknek, illetőleg kedélynek változékony, s mintegy szesz gyanánt pezsgő tulajdonságára vonatkozik; innen a szesz hangszóra vihető vissza, mely értelmezést erősitik a kedve szeszszent, v. kedve szottyant kifejezések is.