, fn. tt. szesz-et v. ~t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. népiesen: ~i. 1) Ürügy, ráfogás, melynek híre, szine, neve alatt valami történik. Azon szeszszel ment oda, hogy... Egyértelmü vele a nesz, s mindkettőnek alapja az sz természeti hang, mennyiben az ürügy némi suttogó szóval, híreszteléssel nyilatkozik. Ide mutat ezen kifejezés is: álomszeszszel tenni valamit, azaz alvóként szunnyogva, szuszogva. 2) Légnemü, látható vagy láthatlan test, mely nagyobb nyomás és csekély hőmérsék mellett is csepegő folyadékká, vagy csak nehezen, vagy épen nem sűrűdik. (Gas). Ilyenről mondja a költő:
"Bort megiszsza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal móddal meg nem árthat
A szeszi.
Fóti dal. Vörösmartytól.
3) Vékony, híg, röpülékeny folyadék, mely többnyire keményitő- és czukor-, különösen gyümölcsczukortartalmu testekből, anyagokból bizonyos hőfokú forrás- vagy forralás, párolás, erjesztés, főzés, úgynevezett égetés által némely más vegyészi műtét hozzájárulása által is fejlik ki, mely kiváló ereje és hatásánál fogva az illető testeknek mintegy lelkét teszi, honnan latinul spiritus, németül Geist a neve. Gabonaszesz (gabona-pálinka) gabonából, burgonyaszesz burgonyából, szilvaszesz szilvafajokból, rizsszesz (rizspálinka, arak) rizsből, borszesz borból, szőlőmustból, szőlőtörkölyből készül; azonban általán a többi részegitő szeszt is borszesznek hívják. Fejébe ment, megártott neki a borszesz. Szeszt égetni.
Minthogy a szesz szeszegő mozgás, pezsgés által szokott jelenkezni; innen legokszerűbb azon vélemény, hogy eredetre egy a hangutánzó szesz szóval. Molnár Albert szerint jelent szagot, illatot is (föntebb a 2-ik értelemben). Ez úgy tekinthető különösebben mint az orron beszivott hangnak utánzása, s rokon a szag, szimat, szimatol, szí orrműködésre vonatkozó szókhoz.