, (szěr-ěz-et) fn. tt. szěrzet-ět, harm. szr. ~e. 1) Molnár Albertnél am. machina, factio, vagyis mások ellen intézett csíny, tény; de ezen értelemben már nem divatozik. 2) Bizonyos czélra alapított intézet, különösen, a római és görög egyházban oly férfiak vagy nők testülete, kik szigorúbb erkölcsi szabályok s fegyelem megtartására, s közös kolostori életre innepélyes eskü és fogadás által lekötelezték magukat. Szent Benedek, Szent Ferencz, Szent Bernard, Szent Norbert, Szent Domonkos stb. szerzete, mennyiben ezek által alapíttattak. Férfi-, nőszerzet. Irgalmasok, kegyes oktatók szerzete. Szigorúbb szerzetek. Szerzetbe lépni, beesküdni. "Szerzetbebemenés és oth végig megmaradás fölülmúl mindön nemü áldozatokat (Góry-cod. 36. l.). V. ö. REND. 3) A Müncheni codexben, bizonyos sorozat, rend, melyben valamit tenni, végezni kell. "Ő szerének szerzete szerént (in ordine vicis suae. Lukács I.).